Miért is fontos a szülés után felkeresni egy terapeutát a testünk minél előbbi regenerációjának érdekében?
Életet adni egy gyermeknek gyönyörű és felbecsülhetetlen élmény, azonban jelentős mértékben igénybe veszi az édesanya szervezetét.
A számos hormonális változás mellett a nagy pocak kialakulása miatt felborul a test biomechanikája, ezáltal megváltozott erők hatna az anyuka testére. Ezek a változások legnagyobb mértékben a has-derék területén jelentkeznek a legjelentősebb mértékben.
A várandósság alatt a szervezet átalakul, hogy képes legyen világra hozni a babát.
Szülés után – legyen az természetes hüvelyi szülés, vagy császármetszés- a szervezetnek ezekkel a megváltozott anatómiai és biomechanikai adottságokkal kell még jobban helytállni, mint valaha.

Sokszor az anyukák azt a javaslatot kapják, hogy ne mozogjanak, ne emelgessenek, mert még nincsen kész rá a testük. Azonban ez nem életszerű! Hiszen a babát tápláni kell, tisztába kell rakni, emelgetni kell… stb. és csecsemő rohamos léptekkel gyarapodik. Mozgásterapeutaként személyes feladatunk kiemelni azt, hogy nem a mozgások elkerülése a megoldás, hanem a testünket fel kell készíteni, képessé kell tenni az ilyen feladatok helyes elvégzésére.
Számos esetben találkozunk mind magánemberként, mind pedig szakemberként azzal, hogy a szülés utáni károsodásokat az anyukák természetes velejárójának tekintik, és nem akarnak vagy nem mernek beszélni a problémájukról. Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy a várandóssággal-szüléssel kialakult károsodások komoly problémákat okoznak 5-10 évvel később is, mindenképpen hangsúlyozzuk, hogy minél hamarabb el kell kezdeni a tréninget, akár már prevenció céljából is, hogy ezeket a strukturális-, és funkciózavarokat lehető leghatékonyabban kezeljük és minél hamarabb visszaállítsuk.

Nézzünk néhányat a számtalan változás közül, amin átmegy az édesanya teste azért, hogy képes legyen kihordani és megszülni a magzatot: (felsorolás a teljesség igénye nélkül)
– A folyamatosan növekvő magzat egyre nagyobb térfogatot jelent, így a has teljes területének egyre nagyobb részét foglalja el, emiatt a többi belszerv a hasban össze/felfele nyomódik.
– A hasfalat borító izmok megnyúlnak, akár 115%-kal hosszabbá válhatnak eredeti állapotukhoz képest. Emiatt keresztmetszetük és a nagy erőkifejtésre való képesség is jelentősen lecsökken. Emiatt pedig az „izomfűző” funkciójukat is kevésbé tudják ellátni, instabilabbá válik a derék-régió.
– A nagy térfogatnövekedés miatt feljebb nyomódik a rekeszizom, összehúzódása során kevéssé tud lesüllyedni, így a légzésminta is megváltozik. Az anyukák légzése a 3. trimeszterre felületesebbé válik.
– A hormonális változások a szalagok, kötőszövet fellazulásához vezetnek, instabilabbá válnak az ízületek (főleg a medence tájékán, de sokszor hallunk terhesség talaján kialakult lúdtalpról is). Ez is hozzájárul a megváltozott testtartáshoz. (előreeső vállak, fokozott ágyéki lordosis… stb.)
– A növekvő magzat miatt egyre nagyobb súly nehezedik a medencefenék izmaira, azaz a gátizmokra. Ezen izmok is csökkent funkcióval működnek a várandósság végéig, ahol pedig a (hüvelyi)szülés igencsak igénybe veszi ezt a területet.
– A hormonális változások, valamint az új élethelyzet miatt az anyukák pszichés és lelki magatartásuk is dinamikusan változhat.
A tapasztalat, valamint szakirodalmi adatok is azt mutatják, hogy jó néhány károsodás, funkciózavar fennmarad az anyukáknál:
- szétnyílt hasizom
- vizelet inkontinencia (stresszinkontinencia)
- szervsüllyedés
- derékfájdalom
- súlyfelesleg
A mozgás szerepe elképesztően fontos alappillére az egészséges életmódnak, így már a családtervezés fázisa alatt is, de a szülés után jó pár évvel is érdemes karban tartani a szervezetünket.
A várandósság alatt a mozgás segít:
- csökkenteni a terhességi cukorbetegség, trombózis, kialakulását
- testsúlygyarapodás mértékének szabályzását
- javítani a keringést, ezáltal a magzati keringés is javul
- a gátizomtorna segít a szervsüllyedés és inkontinencia megelőzésében és kezelésében
- szülés utáni rehabilitációt
Mindezek mellet a gyógytornász különböző technikákkal hozzá tud járulni, hogy az anyukák minél kevésbé tapasztalják a várandósság mozgató szervrendszerre való káros hatásait.
Például: Légzőtornával át tudjuk szellőztetni a teljes tüdőt, valamint megtanítani az anyukának a helyes légzés kivitelezését. Kineziotape technikával van lehetőség pocaktámasz ragasztást feltenni, amely segít a nagy has súlyát megtartani. Gátizomtornával erősíteni az izmokat, hogy a szülés után gyorsabb legyen a regeneráció, gátlazítással pedig a 3. trimeszterben megtaníthatjuk az anyukának, hogy hogyan tudja hatékonyan ellazítani ezt a területet, mely megkönnyítheti a hüvelyi szülést.
A célzott egyénre szabott terápiával, mely nálunk is elérhető, együtt tudunk dolgozni az anyukával szülés előtt és után is. (Fitmummy szülés utáni regenerációs program)
Nagyon fontosnak és alapvetőnek tartjuk, hogy a pácienseink egy támogató, megértő környezetbe érkezzenek hozzánk, ahol teljesen meg tudnak nyílni, minden problémájukat meg tudják őszintén osztani velünk, hiszen ez visz előre minket a közös munkában. Továbbá szeretnénk, hogy az otthoni forgatagból (ahol az anyukának „főnöknek kell lenni”) hozzánk tudjanak fordulni kikapcsolódni, ki tudjanak szakadni a mindennapi szerepből és csak magukra és fejlődésükre tudjanak koncentrálni.
- Miért kattog a csípőm? 3 lehetséges Ok
- A Rekeszizom-légzés Előnyei és Gyakorlati Útmutatója
- A „Csontkovácsoktól” a Valódi Egészségügyi Szakemberekig: Kire Bízzuk Az Egészségünket?
- Mire számítsunk a gyógytorna kezelés során?
- Miért kattog a csípőm? 3 lehetséges Ok
- A Rekeszizom-légzés Előnyei és Gyakorlati Útmutatója
- Kinesio Taping Technika: A Sportteljesítmény Optimalizálásának Titka
- Nyakfájdalom és Fejfájás: Mi Az Összefüggés?
- A „Csontkovácsoktól” a Valódi Egészségügyi Szakemberekig: Kire Bízzuk Az Egészségünket?
- A nyakfájdalom 5 gyakori oka – figyelmeztető jelek
- 3 gyakorlati teszt az időskori elesés kockázatának felmérésére
- Vagus terápia a kevesebb stresszért
- Holisztikus és manuális – A Dorn-módszer lényege
- A térd artrózis 3 leggyakoribb tünete