Mikor érezzük jól magunkat a bőrünkben?

Amikor minden rendben körülöttünk és mélyen bennünk is.

Ha az egészség és a kiegyensúlyozottság a mindennapjaink alapékszereit képezik.

„Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya”. – WHO: Constitution of The World Health Organization, 1948.

Azonban sosem tudhatjuk, hogy milyen behatások dönthetnek le minket a lábunkról. Érhet minket egy erősebb fertőzés, sérülés, vagy (ha az emberben az adott gén kódolás is úgy adja ki) a korral együtt is járhat sokféle probléma (ide érthetjük a különböző keringési rendellenességeket, sokízületi problémákat, vagy akár nyirokkeringési problémákat is).

Alap egészségi állapotunk egyik legfontosabb részét az immunrendszerünk képezi, amit szorosan karöltve a nyirokkeringésünk is kiegészít.

 

Szervezetünk lovagja!

Nyirokrendszerünk védőpajzsként vesz részt az idegentestekkel, kórokozókkal és a test megbetegedett alkotóival szemben. Meghatározza a szervezet regenerálódási képességét, illetve a salakanyagok kiválasztásában is nagy segítséget nyújthat.

Gyengéd, kellemes fogások tarkítják, mégis erős behatással rendelkezik. Segítségével élénkül az immunrendszer, aktivizálja az anyagcsere-folyamatokat, mindemellett nyugtató hatása is ismert.

nyirokmasszazs

A megfelelő étrenddel, folyadékbevitellel, mozgásformával és életvitellel nagyban hozzájárulhatunk immunrendszerünk nagyszerű működéséhez, a megfelelő anyagcseréhez és akár a bőrön megjelenő kellemetlen cellulitis (narancsbőr) elleni harcban is társunk lehet.

mozgas

Mindemellett visszatérő gyulladásos és reumás problémáink, valamint a gyakori légúti megbetegedésink leküzdésében is segítséget nyújthat. Méregtelenítő funkciójáról és pozitív hatásáról pedig már számos cikk íródott.

Testünk egészét nyirokerek ölelik körbe, amik végül kis nyirokcsomókban, nyirokszervekbe torkollanak.

talpmasszazs

Nyirokcsomó megnagyobbodással már biztos mindenki találkozott élete során legalább egyszer. Amikor megfázunk, lebetegszünk, a testünkben lévő kis nyirokerek elszállítják a fertőzött sejtet egyenesen a legközelebbi nyirokcsomóba, ahol, mint valami „szemétégető” lép közbe. A káros anyagokat megszűri, „elégeti”, majd a megfelelő ellenanyaggal látja el a szervezetet. Végül pedig legkedvezőbb immunválasszal zárja a támadást.

Normál esetben egy megfázás, vagy sérülés miatti nyirokszaporulat nem szabadna, hogy hosszú távú problémát okozzon. Azonban, ha a nyirokkeringésünk valamilyen úton módon mégsem tudja rendesen ellátni a szerepét olyankor beszélünk nyiroködémáról.

Ilyenkor a végtagok, láb- és kézfejek megvastagodnak és a későbbiekben egyéb kellemetlen tünetegyüttessel is szembesülnünk kell. A kellemetlenség csak tovább fokozódhat, ha nem törődünk megfelelően a problémával, ugyanis az elhanyagolt ödémából akár veszélyes szövődmények is kialakulhatnak.

nyirokerek

Ha a nyiroködéma alakult ki – akár betegség, vagy sérülés miatt – mindenképpen szükség van külső segítségre, mivel a szervezetünk nem tud egyedül megbirkózni a károsodással.

Mindenképpen egyeztessen orvosával, gyógytornászával (aki rendelkezik nyirokmasszőri képzetséggel) a további terápiás lehetőségek ismertetése érdekében.

Nem mindenkinek javasolt a nyirokmasszázs!

Habár nagyon hatásos, mind kezelésként, mind pedig prevenciós célzattal (allergia szezon előtt), azonban óvatosságra kell intenünk mindenkit, aki szakemberrel való egyeztetés nélkül akar belevágni.

Ugyanis amíg más kezelési módoknál relatív ellenjavallatokkal is barátkozhatunk, addig a nyirokmasszázs technikánál csak és kizárólag abszolút kontraindikációk tarkítják a képtárat.

A nem megfelelő kivizsgálás és kikérdezés nélküli nyirokmasszázs árthat!

Azonban, ha a kezelőorvosa/szakorvosa semmi kontraindikációt nem talál a kezelés ellen, akkor utána bátran kereshet gyógytornászt, aki a masszázskezelést ki tudja egészíteni a beteg igényeire, állapotára szabott tornagyakorlatokkal is.

Mikor javasolt a nyirokmasszázs?

Ízületi- mozgásszervi megbetegedéskor,

Traumás sérülések után,

Prevenciós célzattal (akár allergia ellen),

Onkológiai kezelések után (szakorvossal konzultálva!),

Sugárkezelés után,

Veleszületett nyirokkeringési rendellenességeknél,

Stb…

Daganatos betegségnél is alkalmazható a masszázs?

Ha sajnálatos módon daganatos megbetegedéssel is szembe kell néznünk, akkor a komplex ödémamentesítő kezelés az onkológiai kezelés részévé fog válni, amelyet – a szükségek szerint – bele kell ágyazni a beteg egyénre szabott orvosi ellátásába.

A kezelés eredménye sok tényezőtől függ, ideértve a daganat helyét, viselkedését és a páciens kísérő betegségeit. A nyiroködéma már a krónikus betegségek közé sorolható, ami élethosszig tartó gondozást, kezelést igényel. Az állapot javítása érdekében fontos szerepet tölt be a betegoktatás fortélyai, a nyiroködéma kockázatát illetően, és az erre vonatkozó helyes életmóddal kapcsolatosan.*

egeszseges eletmod

Az időben elkezdett terápiával elkerülhetők a szövődmények, csökkenthetők az egészségügyi kiadások és a beteg életminősége is javítható. A kezelések megkezdése és kivitelezése mindenképpen orvosi kompetencia. Szakorvos tudja csak felmérni és mérlegelni a kockázati tényezőket.

Tumorral küzdő betegekben a nyiroködéma a nyirokelfolyás akadályozottsága miatt alakul ki. A nyiroködéma kialakulásának két oka lehet:

  1. a daganat kezelése során végzett sebészi beavatkozások (műtét, nyirokcsomó-eltávolítás), 2. közvetlenül maga a daganat vagy annak terjedése, kiújulása (tumor általi mechanikus nyomás, áttét) által.

A kezelés megkezdése előtt elengedhetetlen a beteg alapos kivizsgálása és a kísérő betegségek kezelése, valamint annak megállapítása, hogy jó- vagy rosszindulatú nyiroködémáról van-e szó.

Mi történik egy nyirokkezelés során?

A fájdalommentes, már szinte kellemesnek mondható masszázsfogásokkal tarkított kezelések során – az adott beteg állapotához igazítva – megtörténik a szükséges nyirokutak megnyitása, majd a nyirokfolyadék megfelelő áramoltatása.

Ha a kezelő szakorvos úgy állapítja meg, a beteg akár gépi kezelésben is részesülhet. Azonban ezt a kezelést nem érdemes kézi nyirokdrenázs nélkül igénybe venni. A gépet be lehet állítani az orvos által meghatározott megfelelő paraméterekre, de a nyirokcsomók aktivizálásához manuális segítség is szükséges.

nyirokrendszer gépi kezelés

A kézi (illetve gépi) kezelések után a szükségszerű krémek alkalmazása, majd a bandázsolás (kompressziós kötés) következik. A páciens egyéni szükségleteihez viszonyítva, ez lehet többrétegű fáslizás, vagy bizonyos esetekben elegendő a megfelelő fokozatú kompressziós harisnyák felhúzása.

Miután magunkra vettük kedvelt (vagy kevésbé kedvelt) kompressziós eszközünket, utána – a beteg állapotához mérten – a megfelelő keringésjavító, illetve mobilizációs gyakorlatok elvégzése következik.

mobilizacios gyakorlatok

 

Egyéb felhasznált irodalom

* Emlőtumorhoz társuló lymphoedema és kezelése Horváth Anna dr. Rédling Marianna dr. ; Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Onkológiai Részleg, Budapest 2Dél-pesti Centrumkórház, Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, Bőrgyógyászati Szakrendelő és Gondozó, Budapest

 

Karsai Mozgásközpont
Adatvédelmi áttekintés

Adatkezelő által üzemeltetett www.karsaimozgas.hu honlap sütiket (cookie) használ.

A süti (cookie) egy fájl, amely akkor kerül a felhasználó számítógépére, amikor egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

A honlap által használt sütikről: Teljesítményt biztosító Google Analytics sütiket arra használjuk, hogy információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják a felhasználót személy szerint beazonosítani (az éppen használt IP címet is csak részben rögzítik), olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt nézett meg a látogatónk, a felhasználó a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek – mindezt weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználók számára biztosított élmények javításának céljával.

Tárhelyszolgáltatás

Adatkezelő a személyes adatokat a Magyar Hosting Kft. mint adatfeldolgozó által biztosított tárhelyen őrzi.

Adatfeldolgozó neve Adatfeldolgozó székhelye Adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység
Magyar Hosting Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22. 5. emelet

Telefon: +36 1 700 2323

email: info@mhosting.hu

web: https://www.mhosting.hu/kapcsolat

 

Tárhelyszolgáltatás

 

Adatkezelő az érintettek személyes adatait harmadik félnek, kivéve hatósági megkeresések nem továbbítja.

Adatkezelő az érintettek személy adatait harmadik országba nem továbbítja.

 

Az Egészségügyi Szolgáltató a megadott személyes adatokat a jelen Adatkezelési tájékoztatóban meghatározott céloktól eltérő célokra nem használja, illetve használhatja fel.

Az Egészégügyi szolgáltató nem ellenőrzi a megadott személyes adatok valódiságát. A megadott adatok megfelelősége az érintett felelőssége.

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (1) bekezdése értelmében a számlázási adatokat adatkezelő 8 évig köteles megőrizni.